|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 2 találat | lapozás: 1-2 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Gotz József 2005. november 25.Illésfalvi Péter hadtörténész és főmuzeológus neve nem ismeretlen a Székely Hírmondó olvasói előtt, hiszen a hetilap 2004-ben sorozatban közölte a kézdivásárhelyi 24-es határvadász-zászlóalj történetéről szóló kutatásainak eredményeit. A HM Hadtörténeti Intézet Múzeumának munkatársa, valamint két kollégája – Szabó Péter hadtörténész és Számvéber Norbert levéltárvezető – az Erdély a hadak útján 1940-1944 című közös kötetüket bemutatták Sepsiszentgyörgyön. Illésfalvi Péter elmondta, hogy az elmúlt 10-15 esztendő alatt Erdély mindenféle szempontból felértékelődött. Sok kiadvány látott napvilágot, ami Erdéllyel foglalkozik. Egyvalami azonban mégiscsak hiányzott, az 1940-44 közti időszak bemutatása, hadtörténészi szemmel. A kötet három fő részben dolgozta fel ezt az időszakot. Az 1940-es erdélyi bevonulást, a magyar királyi honvédség berendezkedését a visszakapott területen, végül bemutatták az 1944 augusztusa végétől október 25-ig zajló harcokat. Mindezt tárgyilagosan, a források átolvasásával. A háromszéki emberek segítsége nélkül el sem készülhetett volna ez a könyv, hiszen a levéltári forrásokon túlmenően lényeges szerepet kapott az „oral history”, a visszaemlékezések, az egykoron vezetett naplók, noteszek. Az emlékezők között van dr. Szőcs Dániel, Gotz József sepsiszentgyörgyi hadapród vagy a kézdivásárhelyi dr. Laczkó László zászlós, aki mindvégig a csapattestével maradt, s hősi halált halt Tokaj mellett. Nem minden kutatási eredmény került bele a könyvbe. Szükségesnek tartják a könyv tudományos igénnyel megírt változatát is. Ugyanakkor Illésfalvi szeretné feldolgozni a székelyföldi határvadász-zászlóaljak történetét. A kötetben megtalálható Mező Ferenc tartalékos zászlósnak a kászonjakabfalvi harcokban tanúsított hősi helytállásáról szóló beszámoló is. A géppuskás-szakasz parancsnoka, miután tűzgépei harcképtelenné váltak, maga feküdt a még egyetlen üzemképes géppuska mögé. Már több sebből vérzett, de még mindig sikeresen verte vissza az újra és újra rohamozó szovjet gyalogságot. Közelharcban esett el, de sebesült, halott bajtársait esküjéhez ragaszkodva nem hagyta el. Holtteste az ellenség kezére került, éjszaka tiszti legénye „kilopta” onna, s szekéren Kézdivásárhelyre szállította, ahol a Laczkó-kriptában eltemették. Dimény Árpád: Hiánypótló könyv Erdélyről. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), nov. 25./2013. január 14.Becsülettel, helytállással (Don-kanyari tragédia)A nagy hideg ellenére közel százan gyűltek össze szombat este Sepsiszentgyörgyön a belvárosi református templom kertjében, a második világháborús hősök emlékművénél a Történelmi Vitézi Rend sepsiszéki állománya által szervezett fáklyás megemlékezésen. Január 12-ét jelölték meg a Kárpátoktól keletre levő területeken elesettekre való emlékezés napjaként, mivel 1943-ban ezen a napon indította a 40. szovjet hadsereg – négyszeres túlerővel – azt a támadást, mely a Don-kanyarban bekövetkezett tragédiát, a 2. magyar hadsereg majdnem teljes pusztulását okozta. Vitéz Nagy Zoltán sepsiszéki székkapitány beszédében részletesen ismertette az eseményeket, azok hátterét s a következményeket. Elmondta, a köztudatban már él az Árpád-vonal védelme, hagyománnyá váltak a Keleti-Kárpátokban elesettekre való emlékezések, az ojtozi, Úz-völgyi vagy gyimesi zarándoklatok, s néhány éve a háború során Galíciát megjárt, néhai Gotz József kezdeményezésére az orosz fronton, a Kárpátoktól keletre levő vidékeken elesettekre is emlékeznek. A doni tragédia az összmagyarság tragédiája, meg kell emlékeznünk azokról, akik ott vesztek idegen érdekekért – mondotta a szónok. A katona mindig parancsot teljesít, legyen közlegény vagy tiszt, a parancsot pedig a politika szüli. A Don-kanyari hősök olyan parancsnak tettek eleget, amely elsősorban nem hazájukat szolgálta, de becsülettel és helytállással tették azt. Ezért kijár nekik az utókor tisztelete – zárta szavait nagy Zoltán. Sánta Yvette, az Erdélyi Magyar Ifjak sepsiszentgyörgyi szervezetének alelnöke szintén a Don-kanyarban történtekre emlékezett, hangsúlyozva, a hősök példát mutattak bátorságból, kitartásból, becsületből. Végezetül Zempléni Miklóst, a 2. magyar hadsereg honvédorvosát idézte: „Aludjatok csak, Don menti holtak, folyó mentén szunnyadó bakák, / Álmodjatok ott messze idegenben, magyar testvéreink: fiúk és apák / aludjatok csak, néma szent hadak, pihenni édes, pihenni jó, / S nyugtasson a Donnak halk zúgása, mint a Tisza folyó.” Molnár Áron belvárosi református segédlelkész a Zsoltárok könyvéből olvasott igét (51, 12–21), majd ő is a doni hősökre emlékezett. A közösen elmondott ima után az emlékműnél elhelyezték a kegyelet koszorúit a Vitézi Rend sepsiszéki, háromszéki, erdélyi állományának, az EMI, valamint a hagyományőrző huszárok, a Székely Virtus és a Szilaj Egyesület képviselői. A megemlékezés himnuszaink eléneklésével zárult. Szekeres Attila Népújság (Marosvásárhely), lapozás: 1-2
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
